Kis falusi iskola, nagy kulturális különbség

Megérkezés és beilleszkedés egy osztrák iskolába. Ez a történet erről szól.
Nem útmutató, nem tanácsadás, nem „oktatási rendszer-elemzés”.
Csak a mi tapasztalatunk arról, milyen az, amikor egy új ország iskolája egészen mást mutat, mint amire számítottunk.

Amikor tíz évvel ezelőtt Ausztriába költöztünk, tudatos döntést hoztunk.
Két tizenhárom éves gyerekkel érkeztünk, és úgy gondoltuk, egy falusi iskola kis létszámú osztálya megkönnyíti majd a kezdetet.

Tíz gyerek egy osztályban.
Több figyelem.
Több idő.

Legalábbis ezt hittük.

Papíron minden rendben volt. Heti hét óra nyelvi támogatás, außerordentlicher Schüler státusz, fokozatos beilleszkedés. Minden úgy nézett ki, ahogy egy újrakezdésnek kinéznie kell.

A mindennapokban azonban hamar kiderült, hogy nem a létszám a döntő és az osztrák pedagógusok nem tudnak mit kezdeni azzal, ha egy gyerek nem beszéli a nyelvet.

Egy kicsi, falusi iskoláról volt szó. Olyan helyről, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol a megszokott működés stabil, és ahol ritkán jelenik meg valaki, aki nem beszéli a nyelvet. Mi ebbe a rendszerbe érkeztünk bele – két olyan gyerekkel, akik addig jól tanultak, csak éppen nem németül.

Pedagógusként különösen nehéz volt kívülről látni hogyan fogadják a németül nem beszélő gyermekeimet. Hogy segítik vagy éppen nem a beilleszkedésüket egy teljesen idegen környezetbe.

Önkéntelenül is azokhoz a módszerekhez nyúltam volna, melyek számomra természetesek voltak: differenciálás, egyéni haladás, türelem. Az én tapasztalatom szerint az első időszak mindig az eligazodásról szólt. Arról, hogy a gyerek megértse a kereteket, biztonságban érezze magát, és legyen ideje belerázódni az új közegbe.

Itt viszont más logika működött.

Nem volt támogató indulás. A rendszer abból indult ki, hogy a gyereknek kell alkalmazkodnia ahhoz, ami már van.

A gyerekeim Ausztriában megismételték a hetedik osztályt. Magyarországon kitűnő tanulók voltak, itt ez az év számunkra elsősorban az újrakezdésről szólt: nyelvtanulásról, alkalmazkodásról, türelemről. Gyorsan kiderült, hogy angolból az osztrák gyerekek ebben az életkorban már nagyon jó szinten vannak. A lányomnak ezen a területen is fel kellett zárkóznia.

Magántanárokat fogadtunk. Németből és angolból is.

A német volt a legnehezebb. Amit a lányom Magyarországon tanult, a mindennapi iskolai működéshez sem volt elég. Sokszor kimondatlanul is ott volt az elvárás, hogy anyanyelvi szinten kellene teljesíteni. Egy frissen érkezett gyerektől.

Hivatalosan nem kaptak jegyeket, de a dolgozatokat ugyanúgy megírták, mint a többiek. Nem volt plusz idő. Nem volt külön magyarázat vagy lassabb tempó. Amikor felmerült, hogy legalább matematikából, a szöveges feladatoknál kaphatnának könnyítést, vagyis több időt, a válasz egyértelmű volt: ez nem lenne fair az osztrák gyerekekkel szemben.

A legnehezebb helyzeteket végül nem a nagy dolgok, hanem az apróságok okozták. Az információk gyakran csak szóban hangzottak el. Nem volt írásos emlékeztető, nem volt üzenet. Előfordult, hogy a gyerekeim nem tudtak egy-egy programról, és ebből kellemetlen helyzetek adódtak.

Amikor a továbbtanulásról kérdeztünk, a válasz rövid volt és magabiztos: a politechnische Schule jó lehetőség számukra.


Ez Ausztriában egy egyéves szakmunkásképző iskola az általános iskola elvégzése után, jellemzően azoknak, akik nem terveznek továbbtanulni.


Biztos voltam benne, hogy a mi utunk nem ez lesz.

Mindent meg is tettem annak érdekében, hogy az eredeti elképzelésünk mellett maradhassunk és gyermekeim gimnáziumban folytathassák a tanulmányaikat.

Ma, tíz év távlatából már másképp látok sok mindent. Akkor azonban ez az időszak leginkább arról szólt, hogy megértsük: a nyelv hiánya mindent felülír. És hogy az integráció nem magától értetődő folyamat.

Innen indultunk.

(A következő részben arról írok majd, hogyan mentünk tovább – és mit jelentett mindez pedagógusként és szülőként.)

Addig is, ha érdekelnek még ilyen témájú cikkek ezt ajánlom.

Adatkezeléssel kapcsolatos információk

A weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. A sütik a böngésződben tárolódnak, és többek között arra jók, hogy felismerjenek, amikor visszatérsz az oldalra, vagy segítsenek nekem megtudni, hogy a weboldal mely részeit találtad leginkább érdekesnek vagy hasznosnak.

A sütijeidet a bal oldalon található menü segítségével állíthatod be.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütik engedélyezése azért különösen fontos, hogy a weboldal meg tudja jegyezni a beállításaidat. (Különben minden látogatáskor újra be kellene állítanod.)

Statisztikai sütik

A weboldal nem használ statisztikai sütiket.